Nagyutazás

Húúú hol is kezdjem...?!

Tegnap este Pozsonyban elköszöntem a szüleimtől, majd repültünk egyet, a Ryanair légitársasággal. Nem volt No1 a pilóta, hirtelen szállt fel és kicsit a nyomáskülönbség megnyomta az agyunk:) a landolásnál meg jól odacsapódtunk a földhöz, de legalább nem túl magasról :D A Liverpooli reptéren várt minket Erzsi és Simon. Jó volt őket újra látni. Knowsleyban még beszélgettünk egy kicsit aztán Erzsi emlékezőmatracán nagyon jót aludtam, nem is fájt a hátam reggel. Reggeli, zuhanyzás, és meg is érkeztek az én drága unokahúgaim. Természetesen volt nagy nyüzsgés, játszás, imádtam hallani újra a hangjukat, és látni őket, hogy tele vannak élettel.

Itt Angolorazágban minden olyan más. Nyugodtak az emberek, kevesebb a stressz, ezért kedvesebbek is, és habár megvan a távolságtartásuk mégis elismernek, emberszámba vesznek. Ebéd után (kb.13:15kor) indultunk az összes hasznos információval és menetrenddel felpakolva a legalább 30kilós csomagunkkal.

Huytonben vonatra szálltunk, Liverpoolban leszálltunk, majd át egy másik vonattársaság másik vonatjára. (Itt ez is más, nem csak 1 társaság van mint Magyarországon a MÁV, hanem több, inkább hasonlít a metróra, föld alatt is közlekedik, TISZTA! és NEM KÉSIK! )Ezzel a másik vonattal elmentünk Chesterbe, ahol megkérdeztem Gabit, látszik-e rajtam, hogy magyar vagyok mikor angolul beszélek, mire ő azt felelte: "nem, de a napszemüvegedről lerí, hogy pesti vagy".

Átszálltunk a harmadik társaság vonatjára, amivel eljutottunk Bangorba. Az út során csak a szánkat tátottuk, annyira gyönyörű helyeken járunk. Egyik oldalon hatalmas hegyek, a másikon pedig víz ameddig a szem ellát. Bangorban taxiba szálltunk, és tele izgatottsággal megérkeztünk Caernarfonba amit könávönnek mondanak :) A Celtic-Royal Holtel bejárata előtt még egyeztettünk, hogy mit is mondunk, és beléptünk az ajtón. A recepción aki először feltűnt egy lány akinek a névjegytábláján az állt: Emese. Találkoztunk a managerünkkel, aki odaadta a szállodai szobánk kártyáját. Jah, merthogy a szálloda is gyönyörű és a szobánk...csúcsszuper! lefényképeztem, és majd teszek fel róla képet, de annyit mondok, hogy amikor beléptünk a szobába, kb sikítani tudtunk volna a boldogságtól, és Gabival mint a filmkeben lehuppantunk az ágyra, feküdtünk rajta és hitetlenkedtünk, hogy mennyire jó helyre kerültünk, és hogy tényleg sikerült! Persze az érem másik oldala az, hogy csak pár napig leszünk itt a szállodában, de holnap reggel 10ig, még semmi dolgunk. Elmentünk a staff roomba vacsorázni, de ...khm... inkább nem jellemzem az ételt, csak annyit mondok, hogy gyorsan le fogunk fogyni :D Viszont, eddig akikkel a szállodában találkoztunk: Emese a recepciós, Zsuzsi a felszolgáló, Andor és Feri a porterek, Böbe a szakácsunk és végül Kelly a manager :D A magyarok akikkel itt megismerkedtünk jó fejek, miért ne lennének azok, itt méginkább össze kell tartani, mint otthon. Tájékoztattak róla, hogy ne aggódjunk, a hotelben dolgozók nagy része magyar :) és az angol tudásunk pont elég lesz. Visszamentünk a szobánkba 105ös a miénk, egyébként maga a szálloda 3 emeletes és még nem tudom hány szoba van, még nem számoltam meg:)

Kelly is rendes volt, mondta, hogy csak holnap reggel, 10óra felé menjünk le, addig meg nyugodtan relax or explore the town:) Úgyhogy el is indultunk sétálni. Megnéztük Edward várát, lementünk a kikötőbe, sétáltunk a tipikus angol házak között, a tipikus angol utcán.

Amég az ember csak képen látja, vagy filmen nézi, milyen is itt az élet, nem éli át a valóságban, mennyire megnyugtató, barátságos. Úgy érzem, ez az ország ringat a karján.

Jóéjtpuszcsi